Tan Harc 4
Tan Harc 4
Az új jó beavatása
Elisabeth leszáll Rakóról, Violet azóta persze már rég elment. Elisabeth és Mel furcsán néztek egymásra. Eve beszélt Mellell, és így már ő is tudja, hogy Elisabeth átállt a sötét oldalra, Eve azt is elmondta, hogy Elisabeth hogy próbálkozott és hogy milyen béna. Mel a tanáriban találkozott Evvel, és azt kérdezte tőle, hogy hogy lehetne ő is könyvharcos. Eve boldogan beavatta Melt, és tanácsokat adott avval kapcsolatban, hogy melyik tanárt hogy cikizze. Mel szintén fiatal, Evenél is fiatalabb. Ezért nem volt nehéz neki még az első beszólás sem. Eve és Mel tudtára jutott, hogy Violet nem harcol többet, ezért Mel Angelát szemelte ki első harcára. (Angeláról azért nem volt még szó, mert még Evenek is nehéz falat). Mel nem tudta használni a lézerkönyvet. Eve ezért kölcsönadta neki 625 oldalas, Harc a könyvvel kezdőknek című könyvét. Eközben Elisabeth végigbambult egy egész órát, mert csendben voltunk. De legalább házit sem adott. Másnap. Ünnepély van. Az igazgatónő sajnos még mindig nem ír szöveget magának. Ezért a tervezett fél órából másfél lett. Másnap, mikor végre sikerült abbahagynunk a röhögést, melyet Elisabeth új sérója váltott ki, suliba mentünk. Agneshez mentünk, hogy infót szerezzünk, de ekkor belép Angela. (Angela jeleskedik kiabálásban, beszéd közbeni köpködésben és füzettépésben is) Gyorsan elvesszük a kaját, mert kizavarna minket, ha nem ennénk. Agnes el tudott még mondani annyit, hogy Mel beállt a jó könyvharcosok közé és Angela ellen akar harcolni. Mel belép az ebédlőbe, (Mel nem szokott itt lenni) ezen egyáltalán senki sem csodálkozott, mert eddigre már eljutott a hír az ebédlő másik felébe is. Bár Melt nem láttuk még mérgesen, furcsán nézett ki. Mel hamar elsajátította a lézerkönyv használatát. Ahogy a kezébe vette Angela megijedt. Mel ismerte Angela gyengéjét. Előretartotta ökölbe szorított kezét és kinyitotta. Angela halálsápadtan azt mondta – Istenem, ha szeretsz ez csak egy rémálom.- Persze isten mindenkit szeret csak Angelát nem. (Angelát én nem sajnálom) Mel egy ártatlan gumipókot tartott a kezében. Angela mozdulatlanul állt a sarokban, mint Rakó a bozótban. De hogy ne csak Rakót említsem, Elisabeth és Violet is ott volt a közelben. Láthatta mindenki, hogy a kemény külső mögött nem izom, csak félelem rejlik. (Ezt csak azért mondom, mert Angela bőre alatt is csak csont volt.) Ebből mi a tanulság? Semmi, mert ez az egész csak marhaság.
|